Angol tanulás, Angol magánoktatás ONLINE ÉS OFFLINE! Angol Kulturális és Nyelvi Klub


Oprah-interjú: Hamar fény derül Meghan Markle valótlan állításaira

2021. március 25. - EnglishOnline

Meghan Markle-t a tájékozottabbak hamarabb érik utol, mint a sánta kutyát

Egy már-már gyermekinek minősülő naiv világszemlélettel ugyan "elképzelhetőnek" tűnik, hogy az ex-sorozatszínésznő Meghan Markle soha "nem nézett utána" a királyi családnak még akkor sem, mikor annak világszinten is prominens facér hercegével járt együtt, ez aligha jelenti azt, hogy bárki más a 21. században ne venné hasznát az ujjbegyei ügyében rendelkezésére álló internetes okoskütyüjének, melynek segítségével ma már egy intelligensebb kereséssel​ akár​ 2 perc alatt kompetens személyektől származó cáfoló nyilatkozatokat, fotókat, hivatalos dokumentum másolatokat képpel, arccal és hanggal együtt hívhat le a cyberspace-ben - feltéve persze, hogy adott az érdeklődő angol nyelvismerete​,​ van némi alapvető kutatási tapasztalata​, jellemzi valami fajta​ egészséges szkepticizmus és kritikus gondolkodás, valamint​ hajtja egy minimális megismerésvágy. Ennyi kell, se több se kevesebb, hogy manapság egyszerű, publikusan hozzáférhető információk valóságtartalmának utánajárjunk. Tagadhatatlan, hogy van természetesen számtalan nagyobb volumenű és összetettebb kérdéskör, amelyhez az internetes keresések nem elégségesek és feltérképezésükhöz​ ​mélyebb, kiterjedtebb tudományos kutatás szükségeltetik​,​ a Meghan-Harry-Oprah interjú anyaga ​viszont - első pillantásra ​legalábbis - ​nem tűnik e ​"bonyolult"​tárgykörökhöz tartozó​nak​. Így eshet meg, hogy akár már órákkal az exkluzív beszélgető​ ​show sugárzása után máris lehull a lepel és felbukkannak az 'ellenTÉNYEK'. Néhány fórum keményen szembemegy Meghan számos állításával és vádjával.​ Vegyünk szemügyre és fordítsunk le egyet-kettőt:.

1. felderítő rész

Meghan-füllentések és ellentmondások pontról pontra

(a fenti videóösszeállítás alapján):

Valótlanság #1: Archie nem kapott hercegi címet, mert "sötét" a bőrszíne.

VS.

Valóság #1: V. György király törvényi rendelkezései alapján (1917) csak az uralkodó gyermekei és férfi ági unokái számára automatikus a hercegi cím (hercegnő/herceg, Őfelsége). Ez alól kivételt képez a walesi herceg elsőszülött fiának elsőszülött fia, György herceg. Ezen túl a királynő kiterjesztette a jogosultságot Vilmos herceg további 2 gyermekére is (Sarolta hercegnő és Lajos herceg). Archie a brit uralkodó - II. Erzsébet királynő - dédunokája. Továbbá, Harry és Meghan fiuk születésekor még azt állították, hogy nem akarnak címet Archie-nak egyáltalán és magánemberként, egyszerű állampolgárnak szeretnék őt felnevelni.

Adalékok:

  • A fenti címek és a királyi magán testőrség kérdése között nincs összefüggés. Annak jár a brit adófizetői pénzből finanszírozott testőri védelem, aki a királyi család dolgozó tagja. #Meghan és #Harry nem azok egy éve, erről ők maguk döntöttek így, mivel a hagyományos keretek között nem voltak hajlandók a királyi családdal egy tradicionális protokoll által meghatározott szerepkör szerint, csapatban dolgozni.
  • A királynő halálakor, #Károly herceg trónöröklése esetén az uralkodó unokái, köztük már #Archie is jogosult lehet a hercegi címre. Ennek sem etnikai, sem bőrszínbeli akadálya nincs. Királyi testőrségre továbbra sem lesznek jogosultak jelenlegi kivált tagokként.
  • András herceg lányai, Princess Eugenie és Princess Beatrice sem részesülnek testőri védelemben, pedig ők az uralkodó unokái (#William és Harry unokatestvérei), mivel nem vesznek részt a királyi család hivatalos munkájában. Edvárd herceg gyermekei sem kaptak hercegi címeket stb.
  • Károly herceg tervei szerint amúgy is egyre inkább le akarják szűkíteni a család dolgozó tagjainak körét a közeljövőben, mivel a brit adófizetők finanszírozzák létezésük jelentős részét és így is a lélektani határt súrolják az emberek terheit tekintve.

Valótlanság #2: Meghan nem rendelkezett ismeretekkel a királyi családot illetően és nem nézett utána sem a királyi családnak sem Harry-nek, teljesen naivan kerülve be az intézménybe.

VS.

Valóság #2: Régi barátai és ismerősei bevallása szerint Meghan-t különösen érdekelte a brit királyi család, mindig is hercegnő szeretett volna lenni és rajongott Diana hercegnéért, akinek önéletrajzát is olvasta.

meghan1.jpg

Adalékok:

  • További források szerint még a parfümjének nevét is kiderítette és az első néhány randin Harry-vel Diana illatát viselte. (?)
  • Meghan The Tig nevű blogján - melyet a Harry-vel komolyra forduló kapcsolata miatt további közösségi média fiókjaival együtt törölnie kellett - még William feleségéről, Catherine-ről (anno Kate Middleton, most Cambridge hercegnéje) is írt cikket.
  • Meghan az interjúban maga vallja be, hogy Harry előtt ismerte annak unokatestvérét, Eugenie hercegnőt...vajon honnan és ugyan miről beszélgethettek? Egy 'biztos': a királyi család soha szóba sem került...
  • Őszintén szólva, ki gondolhatja komolyan azt, hogy egy közember a világ másik feléről, zero ismerettel eljuthat olyan szuperelit körökig, ahol egyáltalán lehetősége nyílik hercegekkel vakrandira jegyet váltania? Meghan nem a Suits TV sorozat premierjén találkozott Harry-vel, hanem egy futó ismeretségét kihasználva leszerveztetett magának egy találkát a legismertebb királyi család legmagasabb rangú szingli férfiújával! Ez az állítás még egy hardcore Disney-rajongónak is sok, hogy bevegye. 

Valótlanság #3: Nem igaz, hogy Meghan megríkatta Kate Middleton-t (Cambridge hercegnéje), hanem pont az ellenkezője történt.

VS.

Valóság #3: Meghan 'saját' Finding Freedom című könyvében tagadja, hogy összeveszés történt volna. Egyszerűen csak stresszes állapotban voltak mindketten.

Adalékok:

  • A királyi család prominens dolgozó tagjai, kiváltképp a trónöröklési sorrendben második helyen álló Vilmos herceg felesége, akiből nemsokára királyné lesz, a protokoll és a státusz tekintélye folytán soha, de soha nem fog lesüllyedni arra a szintre, hogy a bulvármédiának nyilatkozzon és megvédje magát ezektől a vádaktól.

Valótlanság #4: Nem védték meg Meghant a pletykalapok.

VS.

Valóság #4: Shallon Lester, a Star Magazine szerkesztőjének állítása szerint Meghan 3 publicisztikai céget is alkalmazott arra, hogy rendszeresen írjanak róla. Kate Hind riporternő arról számol be, hogy Meghan Prosecco-kat vett neki néhány hasábért a pletykalapokban. Emily Andrews királyi rovatszerkesztő állítása szerint a királyi sajtós team újra és újra védelmezte őket és tagadott igaz állításokat róluk, hogy meg ne jelenjenek a Mail on Sunday hetilapban potenciálisan kompromittáló tartalmak.

Adalékok:

  • Meghan többszörösen bevallottan nem olvas semmit magáról a médiában.
  • Jelenleg átfogó palotai eljárás folyik a pár ellen a személyzet számos tagját érintő bántalmazó bánásmód ügyében.

Valótlanság #5: Meghan-től elvette a királyi intézmény az útlevelét, jogosítványát és kulcsait.

VS.

Valóság #5: Meghan több mint 10 nemzetközi utat tett meg az állítólag rendelkezésére nem álló útlevelével: Ibiza (Elton John-hoz), New York (babaváró buli + Serena tenisz meccs), Olaszország (esküvő vendég), Franciaország, Kanada, Seychelles (nászút) stb.

Adalékok:

A királyi család szinte minden tagját rendszeresen látjuk vezetni a saját autóját, beleértve a Királynőt is.

Valótlanság #6: Meghan és Harry kilépésük után testőri védelem nélkül maradtak Kanadában és az Egyesült Államokban.

VS.

Valóság #6: Ha nem dolgozol a királyi intézményben, nem jár testőrség, ennek ellenére Károly herceg  sajtócikkek szerint 'zsebből' finanszírozta Harry-ék védelmét a nevezett országokban 2,5 millió dollár értékben.

Adalékok:

  • A testőrök állítólag sérelmezték, hogy a munkakörükön túl ugráltatták és ételfutárként használták őket.

Valótlanság #7: Megtagadták Meghan és Harry mentális egészségi problémáik professzionális ellátását, mivel az rossz fényben tüntette volna fel a palotát.

VS.

Valóság #7: A királyi család következő tagjai kaptak professzionális segítséget és részesültek mentális és lelki egészségük érdekében akár évekig fennálló terápiás kezeléssorozatban: Diana hercegné, Károly herceg, Harry herceg, Margit hercegnő (a királynő elhunyt húga), James Middleton (Katalin hercegné testvére) stb.

Adalékok:

  • Meghan és Harry Archie születéséhez is önállóan választottak magán szülész csapatot, vajon mi akadályozta meg abban őket, hogy ezt a mentális egészségük karbantartására is megtegyék?
  • William, Kate, Harry és Meghan együtt voltak nagykövetei egy Heads Together nevű mentális/lelki egészségért felelős karitatív szervezetnek. Mindezzel együtt hogyan szégyellhették bevallani a problémáikkal való küzdelmeiket?
  • Meghan és Harry nyilatkozatai már az interjúban ellentmondanak: Meghan állítja, hogy segítséget kért, amit nem kapott meg, Harry ellenben annyira szégyellte felesége gyötrelmeit, hogy képtelen volt róla beszélni bárkivel. 

Valótlanság #8: Meghan állítja, hogy nem részesült a szerepköréhez nélkülözhetetlen királyi felkészítő képzésben, és senki nem nyújtott neki segítséget.

VS.

Valóság #8: A királynő saját ex-személyi asszisztensét, Samantha Cohen-t rendelte Meghan mellé, aki korábban 17 évig állt az uralkodó szolgálatában és kérésére nyugdíjazásából visszatérve, azt elhalasztva viselte Meghan gondját.

Adalékok:

  • A Finding Freedom című, Meghan segítségével írt memoirs-ban Omid Scobie, a pár szóvivője azt írja, hogy Meghan hatalmas irattömbökkel mászkált és rengeteget tanult, nehogy valami protokoll bakit ejtsen és maga a Királynő is oktatta.
  • További források szerint Meghan már Londonba érkezése előtt a legjobb tea protokoll szakértőtől, Edmund Fry-tól vett leckéket, nehogy beégjen a palotában.
  • Harry és Meghan durván 1 évet éltek együtt az eljegyzésük előtt, mialatt a kapcsolatukban - melynek megszilárdítása lényegében ennek a közszolgálati életcél realizálásának jegyében jutott el a házasságig - a herceg mindvégig semmit nem tett, hogy Meghan-t segítse felkészülni élete legkomolyabb szerepére? Minden bizonnyal...

Bírod még?

A lista elég hosszú és még korántsem ért véget...

Egy kis segítség, ha nem ismered a brit királyi családot:

2. felderítő rész

Valótlanság #9: Meghan azt állította, hogy egyke, vagyis nem is igazán ismeri féltestvéreit, kiváltképp nővérét, Samantha Markle-t, akit 18-19 éve látott utoljára. Ezen kívül annyit tud testvéréről, hogy akkor váltotta vissza nevét Markle-ra, mikor ő elkezdett járni Harry-vel.

VS.

Valóság #9: Samantha Markle "egy életet átívelő" időszaknyi közös családi fotóval rendelkezik Meghanról és jómagáról, melyekből néhányat meg is mutatott a médiában, hogy megvédje magát és bizonyítsa Meghan szavainak ellenkezőjét. Ezek között vannak kiskori képek és Samantha diplomaosztóján készült közös kép is, 2008-ból, stb. Samantha "korábban volt Markle mint ő" és megosztotta a hivatalos dokumentumot a névváltoztatásáról is, ami 1997-ben történt. 

Valótlanság #10: Harry-nek soha nem volt lehetősége biciklizni gyerekként.

VS.

Valóság #10: Egy fotó, kettő, három, négy..

harryriding.png

Valótlanság #11: Meghan és Harry a milliárdos nézettségű és durván 32 milló fontra rúgó publikus esküvőjük előtt 3 nappal titokban egybekeltek a hátsó kertjükben, ahol csak hárman voltak jelen, ők ketten és a canterburyi érsek.

VS.

Valóság #11: Az Egyesült Királyságban szabad ég alatt nem lehet egybekelni a törvény szerint, csak fedett helyen. A hivatalos eskütételhez továbbá 2 tanú is szükségeltetik. Hivatalos anyakönyvi kivonat van a pár egybekeléséről azzal a dátummal, amit világszerte sugárzott a televízió és a királyi család hivatalos YouTube csatornája is élőben.

Adalékok:

  • Meghan az előtt, hogy egybekelt volna Harry-vel, már egyszer volt házas és egy másik alkalommal az eljegyzésig jutott egy sztár séffel. Arról viszont látszólag fogalma sincs 39 éves fejjel, hogy mi az esküvő és mi nem az...

Valótlanság #12: Harry-t kisemmizték, ezért kötött 100 millió dolláros üzletet a Netflix-szel és 25 milliós szerződést Spotify-jal, és Diana örökségének köszönhetik, hogy még kihúzták valahogy.

VS.

Valóság #12: Harry és Meghan maguk döntöttek arról, hogy kiválnak a királyi családból és így nem jogosultak a brit adófizetők pénzére semmilyen szempontból, beleértve a testőrségüket a tengerentúlon. Diana örökségét befektették, és Harry-re eső része becslések szerint 20 millió fontra tehető. Harry-nek természetesen nem csak az anyja adott örökséget, hanem többek közt az anyakirálynő, II. Erzsébet anyja is és Károly herceg. És ezek csak azok az összegek, amelyek egyáltalán publikussá váltak....Meghan is rendelkezett nagyjából 5 millió dollárral, így minden adott volt, hogy végre valahára megteremtsék az általuk annyiszor emlegetett és áhított "privát élet"-et. Semmi szükség nem volt egy ilyen destruktív, "ingyenes" interjúba belemenni a dollármilliárdos Oprah Winfrey-vel...

Adalékok:

  • Melyik épeszű ember kiabálja a televízióban az apjára, hogy az kisemmizte/elvágta a havi zsebpénzétől 36 éves fejjel, teli zsebbel?

Fogalmad sincs, valójában mit mondott Meghan és Harry az Oprah-interjúban, mert Magyarországon nem sugározták?

Épp ezért fordítottam le Neked!

Kövesd az ANGOL VLOG csatornát és hallgasd meg angolul-magyarul, mondatról mondatra:

 

ANGOLOZZ COLUMBO-VAL! - angol bűnügyi szókincs - CRIME VOCABULARY Part 2

Angol tanulás online és offline, akárhol vagy bárhol! English-Online.hu :) Nyelvtanulás és szórakozás egy helyen!

MÁSODIK RÉSZ!

Éljen Columbo, örök kedvencem, gyilkosok megleckéztetője és RÉME, a látszólag balek és lassú felfogású félszemű hadnagy, aki valójában nagyon is fifikás - simulékony és intelligens, figyelme minden részletre kiterjed. Egy igazi lángész, a megtévesztés nagymestere, aki mindaddig csak szerényen, de szemtelenül és szakadatlan szimatol körülötted, míg végül egy óvatlan pillanatban végérvényesen rád nem pattintja bilincseit - feltéve, ha te vagy a becstelen gonosztevő. Columbo (Peter Falk), a szivaros őrangyal, akivel milliók szimpatizálnak, akinek egy megoldatlan ügye nem akad egész karrierje során, és aki vagy 10 évadon át feszítettél ugyanabban a viharvert ballonkabátban...Neked ajánlom az elkövetkezendő COLUMBO-s ANGOLOS FELADATSOROZATot! We love You! RIP!!! 

prescription_murder_image2.png

Kattints bármelyik képre és INTERAKTÍVAN IS MEGOLDHATOD A COLUMBO-s SZÓKINCS FELADATOT!

 

MÁSODIK RÉSZ!

Az alábbi 3 részes CRIME VOCABULARY feladatsorozat az eredetileg mozifilmnek készült Prescription: Murder című első Columbo "epizód"-on alapul. Haladó angolosok mindenképp nézzék meg ANGOLUL! A többiek egyszer szinkronnal, aztán ANGOL FELIRATTAL angolul. Lássuk a MÁSODIK tesztet. Párosítsd a filmben szereplő angol bűnügyi kifejezéseket magyar megfelelőikkel!

Érdekelnek az angolos videók?

 IRATKOZZ FEL az ANGOL VLOGyoutube_even_smaller.pngnyelvoktató csatornámra!

columbo_matching_task_2.jpg

Már ezt is eléred ONLINE:

Columbo CRIME VOCABULARY PART 1 {Click!}

Columbo CRIME VOCABULARY PART 3{Click!}

COMING SOON:

Columbo 'oltások' és lekoptatószövegek ANGOLUL

Columbo ARANYKÖPÉSEK

Columbo TÁRSALGÁSI FRÁZISOK

STAY TUNED!!!

Hogy tetszett a COLUMBO CRIME VOCAB Part2 feladat?

Ha megért egy LIKE-ot, nyomj egy LIKE-ot! :D

Magánórát vennél? ITT léphetsz kapcsolatba velem.

Szókincsbővítő feladatot ITT találsz!

Nyelvtani posztot ITT!

Szövegértést ERRE!

Listeninget? ÍME!

Cheers,

Melinda

english-online_hu.jpg

ANGOL FELTÉTELES MONDATOK - 1. típus - 1st Conditional & Murphy's Laws

Angol tanulás online és offline, akárhol vagy bárhol! English-Online.hu :) Nyelvtanulás és szórakozás egy helyen!

Az első típusú feltételes mondatok (FIRST CONDITIONALs) olyan összetett jövő idejű mondatok, melyben kötött szerkezetet és igeidőt felhasználva azt kommunikáljuk, hogy HA VALAMILYEN ESEMÉNY BEKÖVETKEZIK, ANNAK MI LESZ A KÖVETKEZMÉNYE. Ezekben a mondatokban a tagmondatok sorrendje lényegtelen, egyedül arra kell ügyelni, hogy az IF-es tagmondatban PRESENT SIMPLE-t (azaz egyszerű jelent) használjunk, a másik tagmondatban pedig FUTURE SIMPLE-t (egyszerű jövőt, azaz WILL/WON'T + INFINITIVE-et: jelen idejű, ragozatlan, szótári alakot). Annyi csupán a különbség a FIRST CONDITIONAL mondatok között, hogy ha az if-es tagmondattal kezdesz, középen vesszőt kell tenni. Ha az IF a második tagmondatban van, középen nincs vessző. 

Nézzük összefoglalva:

A tagmondat= IF + PRESENT SIMPLE B tagmondat= WILL + INFINITIVE
If you do the washing-up, I'll marry you.
Ha elmosogatsz, feleségül veszlek.
B tagmondat= WILL + INFINITIVE A tagmondat= IF + PRESENT SIMPLE
I will marry you if you do the washing-up.
Feleségül veszlek, ha elmosogatsz.
A tagmondat B tagmondat
If I have time, I will help you.
Ha lesz időm, segíteni fogok neked.
B tagmondat A tagmondat
I'll help you if I have time.
Segíteni fogok, ha lesz időm.
A tagmondat B tagmondat
Unless you go to bed early, you will oversleep.
Hacsak nem fekszel le korán, el fogsz aludni.
B tagmondat A tagmondat
You'll oversleep unless you go to bed early.
El fogsz aludni hacsak nem fekszel le korán.

 

murphyslaw.png

A FIRST CONDITIONAL nagymestere MR EDWARD MURPHY. Nézzünk meg néhányat hírhedt törvényei közül:

 

A tagmondat B tagmondat
ALAPTÖRVÉNY
If something can go wrong, it will.
Ha valami elromolhat, az el is romlik.
DOLGOZATÍRÁS
If you bring a solar powered calculator to a test, the lights won't work.
Ha a dolgozatírásra napelemes számológépet viszel, nem fog működni a villany.
TANÁR-DIÁK
If a subject is interesting to the teacher, it will bore students.
Ha egy téma érdekes a tanár számára, a diákokat untatni fogja.
SZERELEM
If you are interested in someone,  a close friend will grab their attention.
Ha érdeklődsz valaki iránt, az ő figyelmét közeli haverod kelti fel majd
TÁVOLSÁGI AUTÓBUSZ
If you have no change, the bus driver won't have any either.
Ha épp nincs nálad apró, akkor a buszvezetőnél sem lesz.

 

Most Te jössz! ツ

KATTINTS A LENTI MONDATOK BÁRMELYIKÉRE VAGY A POSZTBAN TALÁLHATÓ KÉPRE ÉS MÁRIS MEGOLDHATOD A TESZT FELADATOT INTERAKTÍVAN, ONLINE!!

 

1. Ha a fehér ruhámat veszem fel, tutira leöntöm majd kávéval vagy vörösborral.
If I ...
2. Nem állok többé szóba veled, ha ezt megteszed.
if you ...
3. Ha most elindulunk gyalog, jönni fog a busz.
If we...
4. Nem fogják felvenni a telefont, ha 10 után hívod őket.
if you...
5. Ha nem csinálod meg a házi feladatot, mérges lesz a tanár.
If you...
6. A szomszédok hívni fogják a rendőrséget, ha nem halkítjátok le a zenét.
if you...
7. Ha nem tanul eleget, meg fog bukni a vizsgán.
If she...
8. Ki fognak rúgni, ha még egyszer elkésel az értekezletről.
if you...
9. Ha nem veszel fel miniszoknyát, nem fogsz átmenni a jogsi vizsgán.
If you...
10. El fogod felejteni, ha nem írod le.
if you...

_bmm1856pskicsi.jpg 

Hogy tetszett a nyelvtani magyarázat és a gyakorlat?

Ha megért egy LIKE-ot, nyomj egy LIKE-ot! :D

Magánórát vennél? ITT léphetsz kapcsolatba velem.

Szókincsbővítő feladatot ITT találsz!

Nyelvtani posztot ITT!

Nyelvvizsga tréninget EMITT!

Szövegértést ERRE!

Listeninget? ÍME!

Cheers,

English-Online.hu

GUITAR MAN - GITÁROS by ELVIS PRESLEY ANGOL/MAGYAR dalszöveg

Angoltanulás énekelve - That's What I Call Rock - Klasszikusok

A legenda, a gitáros, a táncos, az énekes, minden nő egykori bálványa: ELVIS! Hát, igen. Nálam még most is viszi a pálmát a Presley fiú. Szerencse, hogy pályát módosított a 'lelkem' és hitt benne, hogy ott kell hagynia az autómosót, és be is jött neki. Hallgassátok meg ELVIS Ars Poetica-ját ANGOLUL ÉS MAGYARUL is, íme:

GUITAR MAN

GITÁROS

Well, I quit my job down at the car wash

Hát, otthagytam a melót lenn az autómosóban

I left my mama a goodbye note

És hagytam egy búcsúüzenetet anyámnak

By sundown I'd left Kingston

Napnyugtára elhagytam Kingstont

With my guitar under my coat

Egy gitárral a kabátom alatt

I hitchhiked all the way down to Memphis

Egész Memphisig stoppoltam

Got a room at the YMCA

Kaptam egy szobát a YMCA-nél

And for the next three weeks , 

És az elkövetkező 3 hétben

I went huntin' them nights

belevetettem magam az éjszakába

Just lookin' for a place to play

Csak, hogy találjak egy klubot, ahol játszhatnék

Well, I thought my pickin' 

Gondoltam, ujjong majd az a bár

would set 'em on fire

amelyre esik a választás

But nobody wanted to hire a guitar man

De senki sem akart felvenni gitárost

Well, I nearly 'bout starved to death down in Memphis

Én már majdnem éhenhaltam ott Memphisben

I run outta money and luck

Kifogytam a pénzből és a szerencséből is

So, I bought me a ride down to Macon, Georgia

Szóval leutaztam a Georgia állambeli Maconba

On a overloaded poultry truck

Egy dugig tömött baromfi teherkocsin

I thumbed on down to Panama City

Panama City-ig stoppolás

Started pickin' out some o' them all night bars

Nekiláttam éjszakai bárokat keresni

Hopin' I could make myself a dollar

Remélve, hogy keresek egy árva dollárt

Makin' music on my guitar

A gitározásommal

I got the same old story at them all night piers

Végigcsináltam újra az egész sztorit elölről a mólóknál

"There ain't no room around here for a guitar man"

"Nincs itt hely gitárosnak"

"We don't need a guitar man, son"

"Nem kell ide gitáros, fiam”

So, I slept in the hobo jungles

Így vándormunkás dzsungelekben aludtam

I roamed a thousand miles of track

Ezer mérföldet kószáltam

Till I found myself in Mobile Alabama

Míg végül Mobile Alabama-ban találtam magam

At a club they call Big Jack's

Egy Big Jack nevű klubban

A little four-piece band was jammin'

Egy kis négytagú banda jammelt

So, I took my guitar and I sat in

Így vettem a gitárom és beültem

I showed 'em what a band would sound like

Megmutattam, hogy szólna a banda

With a swingin' little guitar man - 

Egy kis táncoslábú gitárossal -

"Show 'em, son"

"Mutasd meg nekik, fiú"

If you ever take a trip down to the ocean

Ha netán egy óceánjáró túrát tennél

Find yourself down around Mobile

És letévednél a Mobile környékére

Make it on out to a club called Jack's

Ki ne hagyd a Jack nevű helyet

If you got a little time to kill

Ha van elütni való időd

Just follow that crowd of people

Csak kövesd a tömeget

You'll wind up out on his dance floor

És feltöltődhetsz majd a táncparketten

Diggin' the finest little five-piece group

Miközben a legjobb öttagúnak csápolsz

Up and down the Gulf of Mexico

A Mexikói Öbölön innen és túl

Guess who's leadin' that five-piece band?

Kitalálod ki a frontembere ötösfogatnak?

Wouldn't ya know

Na, vajon ki?

It's that swingin' little guitar man

A kis táncoslábú gitáros

Yeah, yeah

Én, ÉN

music and lyrics ©Jerry Reed magyar szöveg ©Zsuzsa Melinda

 

guitar_man.png

Hogy tetszett a dal és a dalszöveg?

Ha megért egy LIKE-ot, nyomj egy LIKE-ot! :D

Magánórát vennél? ITT léphetsz kapcsolatba velem.

Szókincsbővítő feladatot ITT találsz!

Nyelvtani posztot ITT!

Nyelvvizsga tréninget EMITT!

Szövegértést ERRE!

Listeninget? ÍME!

Cheers,

English-Online.hu

The American Dream Called BRANGELINA IS OVER! - Breaking News és ANGOL SZÖVEGÉRTÉS FELADAT - angol középfokú nyelvvizsga (B2) feladat SZÓSZEDETTEL

Angol tanulás online és offline, akárhol vagy bárhol! English-Online.hu :) Nyelvtanulás és szórakozás egy helyen!

 SHOCKING SPLIT

After 12 years and six kids together, Angelina Jolie and Brad Pitt reveal the unraveling of their marriage just months after their two-year anniversary

brangelinaover.png

Na, szép, mondhatom! Eddig bírták Angelinaék..Na de miért? Ha tudni szeretnéd a szaftos részleteket egy nyelvvizsga feladatba rejtve  tutira meglelheted! Újabb lyukas szöveg típusú szövegértés feladatot hoztam Nektek, amely egy eredeti amerikai sajtócikk feldolgozása. A feladat pedig a nyelvvizsga által megszabott lesz: Helyezz vissza a megadott 6 elem közül 5 db-ot a szövegben hagyott GAP-ekbe (rés/szöveglyuk), tehát egy elem felesleges lesz, azt ki kell hagyni. Rajta!

Segítő szószedetet a cikk végén találsz! Kellemes angolozást!

 

ÍME, A KIHAGYOTT MONDATOK:

A) It seems she has been looking for a new life for a while and that Brad just doesn't fit in.

B) That was especially true in 2013 when Jolie underwent a preventive double mastectomy , and again in 2015 when a high cancer risk led her to remove her ovaries and fallopian tubes.

C) His approach is: 'I'm gonna do what's best for my family.'

D) "A few months in I realized, 'God, I can't wait to get to work,'" Jolie said of filming Mr. & Mrs Smith with Pitt in Rome.

E) A few days ago, after months of mounting  tensions, Jolie told her husband of two years - and a partner of 12 - that she wanted a divorce.

F) Irreconcilable differences: check. Joint legal custody of their children: check.

MOST PEDIG KERESD MEG, MELYIK ELEM HONNAN MARADT KI!

This is not how either Brad Pitt or Angelina Jolie wanted their marriage to end. [___1___] "She sat down , talked to Brad and offered to file [for divorce] together," says a source close to the actress. "She said, 'This is what I'd like to do.' She explained everything. Angelina did what she felt she needed to do." For his part Pitt knew his marriage was in trouble, and he'd been in counseling "to try to figure out how to make things better" for the couple's six kids, says a source in Pitt's circle. He "begged her to press pause" - not so they could reconcile, but so they could prepare their children for the massive upheaval to come, says the Pitt source: "He was willing to do anything, change any habit, change any lifestyle, to do what had to be done to make this work.  And by 'make this work,' that means doing what  has to be done to make even a split one that is amicable and in the best interests of the children."

But time was up. On Sept. 19 the 12-year Hollywood fairy tale known around the world as Brad & Angelina - both stars privately chafed at their popular Brangelina nickname - ended with 28 checked boxes in a divorce petition filed in Los Angeles by Jolie. [___2___] In the box beside "physical custody," Jolie checked only herself, with "visitation" for Pitt, and she did not request spousal support. She signed her name in two places - including the "Pitt" she took after the couple's wedding in 2014 - and the court clerk stamped the document case No. BD646058. "I am very saddened by this, but what matters most now is the well-being of our kids," Pitt, 52, said in a statement to Magazine*, while Jolie, 41, said, "This decision was made for the health of the family." Of course, "both Brad and Angelina care very much about their kids," says the source in Pitt's circle, " and there is sadness on both sides."

Sadness, yes, and also shock. The split marks a sudden unhappy-ever-after for a couple who had ranked as the 21st century version of Bogie and Bacall, Taylor and Burton, Hepburn and Tracy: two wildly glamorous Oscar winners at the top of their game, showing off their sex appeal and chemistry with effortless ease  on hundreds of red carpets. Theirs was an on-set romance that blossomed into the robust real life with their six kids: Maddox, 15, Pax, 12, Zahara, 11, Shiloh, 10, and 8-year-old twins Knox and Vivienne. "If you ask any of the kids about us, I feel like they'd say, 'Let's talk about how Mommy and Daddy are so uncool. That Daddy makes better pancakes than Mommy," Jolie told Magazine* in 2014. "We spend so much time at home that the film aspect is a fun part of our lives, but it's a small part."

In recent months that home life had become increasingly fraught. Sources on both sides acknowledge that the two stars can be challenging to live with. "Brad is not a saint," says the Pitt source and "Angelina is absolutely no angel," says the insider. "She has a complicated pesonality and can be difficult to deal with - she has always been very extreme." Things took a turn for the worse, sources say, sometime after the couple's 2014 wedding - during which "we committed our lives to the children," Jolie said. "Since they got married, Angelina has changed a lot," says the insider. "She wants something more than being an actress and director. She wants to be more involved with the United Nations and her missions." Earlier this year, adds the insider, "she seemed troubled and almost depressed. Angelina said she was just bored. [___3___] 

Although they had long gone to painstaking lenghts to ensure they balanced their family and work lives, lately the pair had been pulled in separate directions. Pitt filmed Allied and War Machine overseas, while Jolie wrapped her latest directoral effort, First They Killed My Father, in Cambodia and continued her work for the United Nations' refugee agency. The insider who knows both stars says that Pitt made multiple solo trips to the couple's home in France, Chateau Miraval, following disagreements between the spouses: "They definitely spent more time apart this year, but it's still a shock."

Pitt himself was among those caught off guard by the timing, according to multiple people in their circle. "He got a heads-up [about the filing] two days before, and he was appealing to her to do this quietly - not to save the marriage but to consider the well-being of the children - and it was ignored," contends the Pitt source. "He is just wrecked by this." Pointing to other high-profile breakups, the source says that Jolie's divorce filing could have been handled less abruptly.  "Look at Gwyeneth [Paltrow  and Chris Martin], look at Ben [Affleck] and Jen [Garner], " says the Pitt source. "You go to that godforsaken island, you hunker down together, you grit your teeth, and you get through it. You don't do it this way." Pitt, the source adds, "is not going to go head-to-head with her. [___4___]

So what prompted Jolie to make the final break? Both sides quickly shot down rumours that Pitt was in any way involved with French actress Marion Cotillard, his costar in the upcoming drama Allied. "It's unfortunate if anybody tries to introduce negativity into what is already a very difficult and painful situation," says a Pitt source.

Even as the relationship hit rough patches - from the everyday stresses of raising a large family to the life-changing challenges of Jolie's two cancer-preventing surgeries - the pair appeared committed to working through their issues. "It was more like their was over and they entered a real marriage," says the insider. "The differences and arguments they had all seemed very normal." That included diverging parenting styles, with Brad taking a "stricter approach" to Angelina's "more relaxed attitude," says the source. "It never seemed it was a big deal. Brad and Angelina are both great, great parents. And their differences seemed to make them a great parent team."

But behind closed doors the relationship was quietly unraveling. "Things built and built over time - it wasn't any one thing," says the Jolie source. "She's loved this man for several years, and [divorce] is not something you do impulsively." The Pitt source concurs, citing "a series off issues and a cycle of disagreements," but says there was a final straw. "There was clearly a breaking point, where she'd just had enough," says the source. "He may have been broken himself and said he couldn't go on, and she reacted. This has been difficult for a while. Marriages are difficult especially when you're those two people, with those schedules and six children."

It's a far different life from the one each star had when they met in 2004 on the set of Mr. & Mrs. Smith. At the time, Pitt was married to Jennifer Aniston and Jolie was twice divorced, from actors Tommy Lee Miller and Billy Bob Thornton. She was also a single mother to son Maddox, whom she adopted from Cambodia in 2003. They quickly bonded, and she later told Vogue that when the shoot wrapped in 2004 - Pitt and Aniston split early the next year - the pair realized that their connection "might mean something more than we'd earlier allowed ourselves to beleive."

Throughout the next decade the two A-listers grew their careers, their family and their fortune. (It's estimated at a combined $500 million.) With their time-zone-hopping adventures and their children's diverse backgrounds, they embodied both Hollywood fantasy and spirited sense of the modern American family. They gushed about the custom bed they built for all the kids to pile into, joked about Angelina's terrible cooking and embraced what they repeatedly described as the happy "chaos" of it all. "Brad's an extraordinary father," she told Magazine* in 2010. "We have each other's backs."

[___5___] (Pitt also supported her through the 2007 ovarian cancer death of her mother, Marcheline Bertrand, at age 56.) When they shot their 2015 drama By the Sea, which Jolie wrote and directed, about a couple whose marraiage was coming undone, she said that their own only strengthened them and that they both "appreciate the beauty in each other's changes...and look forward to even more years together." A year before, she had told Magazine*, "We've been through so much. We've gotten a lot closer, which I think naturally happens with raising a family together. You have history."

Now that history includes a heartbreaking final chapter - one both sides say is still being written. "They ultimately will try to find a dignified way to move forward," says the Pitt source. "He will always love her and wants to find a way to resolve this amicably, for the sake of their kids." Jolie feels the same. "She desperately cares about Brad," says a source close to her. "He's the father of her children." Adds a mutual friend of both stars: "She'll always love him. Sometimes no matter how hard you try, it doesn't work out, and it's so sad."

GLOSSARY:

split= szakítás, válás

unraveling= tisztázás, megold(ód)ás

doesn't fit in= nem illik bele/oda/a képbe

to undergo= átesni valamin

double mastectomy= lásd ANGELINA JOLIE PREVENCIÓS MŰTÉTEK

ovaries and fallopian tubes= lásd ANGELINA JOLIE PREVENCIÓS MŰTÉTEK

approach= megközelítés

divorce= válás

irreconcilable differences= összeegyeztethetetlen, feloldhatatlan ellentétek

check= pipa

joint legal custody= közös jogi gyámság

to file for divorce= válókeresetet bead

counseling= tanácsadás

to beg= könyörög

to reconcile= kibékít, kibékül

upheaval= felfordulás, megbolydulás

to be willing to do sg= hajlandó valamit megtenni

amicable= barátságos, baráti, szeretetteljes

chafed= ingerült, bosszús

divorce petition= válókereset

physical custody= fizikai gyámság, gyermekfelügyelet

visitation= láthatási jog

spousal support= házastársi támogatás

case= ügy

I am very saddened by this= ez nagyon elszomorít

well-being= jólét

unhappy-ever-after= a happily-ever-after ('és boldogan éltek, míg meg nem haltak') ellentéte

to show off= büszkélkedik, henceg, 'megvillant'

with effortless ease= erőlködésmentes könnyedséggel

on-set romance= forgatás alatt szövődött szerelem

to blossom= virágzik

fraught= terhes, megterhelő

acknowledge= elismer

insider= bennfentes

had long gone to painstaking lenghts= korábban messzire mentek a gondosságban

to wrap= itt: befejezte  a forgatást

was caught off guard= felkészületlenül/váratlanul érte, megdöbbentette

to appeal= kér, esdekel, könyörög

to ignore= figyelmen kívül hagy

wrecked= belerokkan, romokban hever(ő)

godforsaken= istenverte

to hunker down= lenyugszik, leül, összehúzza magát

to grit your teeth= összeszorítja a fogát

costar= sztár kolléga közös produkcióban

upcoming= közelgő, soron következő, nemsokára aktuálissá váló

to raise a large family= sok gyereket nevelni

cancer-preventing surgeries= rák-megelőző műtétek

committed= elkötelezett

diverging= eltérő

impulsively= fellobbanásból, hirtelenszerűen

a final straw= utolsó csepp a pohárban

schedule= munkarend, menetrend, időbeosztás

connection= vonzalom, kötődés LÁSD: SZERELMES ANGOL!

decade= évtized

to estimate= felbecsül, megbecsül

to embody= megtestesít

to gush about= áradozik vmiről

to pile= halomban hever, púposodva magasodik

extraordinary= rendkívüli

to come undone= szétesik, összeomlik, tönkremegy

heartbreaking final chapter= szívszorító utolsó fejezet

a dignified way= méltóságteljes módon

a mutual friend= közös barát

no matter how= nem számít, mennyire

 

(Article adapted from the American Press)

 

Hogy tetszett a cikk, azaz a nyelvvizsga feladat?

Ha megért egy LIKE-ot, nyomj egy LIKE-ot! :D

Magánórát vennél? ITT léphetsz kapcsolatba velem.

Szókincsbővítő feladatot ITT találsz!

Nyelvtani posztot ITT!

Szövegértést ERRE!

Listeninget? ÍME!

Cheers,

English-Online.hu

     

 

♫THE WAY WE WERE♪ - MUST-KNOW LYRICS - KLASSZIKUSOK DALSZÖVEGEI ANGOLUL #2

Angol tanulás online és offline, akárhol vagy bárhol! English-Online.hu :) Nyelvtanulás és szórakozás egy helyen!

Az angolos általános műveltség itt kezdődik. Azaz, igen, mint angolt tanuló egyén, bizonyos örökzöldek szövegét vágnod kell!Különben is, mit ér az egész fáradságod, ha nem tudod, miről szólnak a hatalmas "klasszikus" slágerek?!

Az English-Online.hu "Klasszikusok, gyönyörűségek angolul és magyarul" sorozat következő része: A The Way We Were (1973) mozifilm főcímdala Barbra Streisand előadásában.

Ilyenek voltunk (1973), hát igen. Aki látta, beleszeretett, kedvence lett, és meg is lett rendesen ríkatva...

Na de nem csak zenét hallgatni jöttél, hanem angolozni, ugyebár? A Te feladatod ezért legyen ez: TÖLTSD KI A DALSZÖVEGET (LYRICS) 10 hiányzó szóval!  Hajrá!

A középhaladó angolosok könnyítésként megnézhetik a hiányzó szavakat ABC sorrendben a lenti kép alatt. A haladó angolosok csak füleljenek és mindössze meghallgatás útján próbálják kitalálni a dalszöveg hiányzó elemeit!

THE WAY WE WERE ILYENEK VOLTUNK
Memories... Emlékek…
light the _______(1) of my mind, beragyogják az lelkem sarkait,
Misty __________(2) memories Homályos, vízfestmény emlékek
...of the way we were. …arról, amilyenek voltunk.
Scattered pictures... Szétszórt képek… 
of the ______(3) we left behind, a mosolyokról, melyeket hátrahagytunk,
Smiles we gave to one _______(4) Mosolyokról, melyeket egymásnak adtunk 
...for the way we were. ...azért, amilyenek voltunk.
Can it be that it was all so ______(5) then? Létezik, hogy minden olyan egyszerű volt akkor?
Or has time rewritten every line? Vagy az idő átírt minden egyes sort?
If we had the ______(6) to do it all again, Ha volna rá esély, hogy megtegyünk mindent újra,
tell me, would we?  mondd, megtennénk?
Could we? Meg tudnánk?
Memories... Emlékek…
may be beautiful and yet, gyönyörűek lehetnek és mégis,
what's too _______(7) to remember amire olyan fájdalmas visszaemlékezni,
we simply ______(8) to forget azt egyszerűen csak elfeledjük.
So it's the ________(9) Így csak a nevetés lesz az, 
we will remember amire emlékezünk majd, 
_________(10) we remember bármikor is emlékezünk arra, 
the way we were. hogy milyenek voltunk.
The Way We Were... ..hogy milyenek voltunk.
♥♥♥ ♥♥♥
lyrics ©Alan&Marilyn Bergman  magyar szöveg ©Zsuzsa Melinda

thewaywewere.jpg

Középhaladó angolosoknak segítség:

another, chance, choose, corners, laughter, painful, simple, smiles, watercolor, whenever

 

Hogy tetszett a dal és a dalszöveg?

Ha megért egy LIKE-ot, nyomj egy LIKE-ot! :D

Magánórát vennél? ITT léphetsz kapcsolatba velem.

Szókincsbővítő feladatot ITT találsz!

Másik nyelvtani posztot ITT!

Szövegértést ERRE!

Listeninget? ÍME!

Cheers,

English-Online.hu

SZERELMES ANGOL - Mariah Carey harmadik eljegyzése & EXTRA DATING, LOVE AND RELATIONSHIPS szószedet!

Angol tanulás online és offline, akárhol vagy bárhol! English-Online.hu :) Nyelvtanulás és szórakozás egy helyen!

70+ angol kifejezés randizással

és szerelmi kapcsolatokkal

Valentin-napi előzetes:

A 70+ szerelmi ANGOL kifejezés közül ízelítő: leszólítani és felszedni valakit, járni valakivel, lemondani egy randit, áradozni valakiről, ő (nem) a zsánerem/esetem, szerelem első látásra, elpirulni, az Igazi, megkérni egy nő kezét, gyermeket várni, féltékenynek lenni, nőcsábász ÉS MÉG RENGETEG MÁS ITT!

 

szerelmes_angol.png

"Can't Buy Me Love"?!

Wedding bells will soon be ringing for Mariah Carey and James Packer!

E! News has exclusively learned that she is engaged to the Australian billionaire businessman after a fairy tale romance.

Mariah's future hubby popped the big question in her hometown tonight, and he presented her with what can only be described as the most breathtaking engagement ring.

We're told that Mariah's new diamond bling comes in at around 35 carats and that no wedding date has been set just yet.

It should come as no surprise James got down on one knee for the multi-Grammy Award winner. Their love affair began just under a year ago and from the moment they started dating, "they fell head over heels in love with one another, " says an insider. "It's crazy how perfect they are together, they both know it and couldn't be happier."

The couple has been friends since 2014; first met at a movie premiere in Aspen. As Mariah told Steve Harvey in November, "We were talking and laughing and people were getting mad at us and stuff like that. So, we hit it off." Harvey noted that James was a "lucky" guy, to which the singer replied, "I'm lucky, too."

"As soon as their friendship turned romantic, they have wanted to spend every moment together," says a source. "They have a connection that is unparalleled; it's been a very beautiful experience for them both. If you spend even five minutes with them, you can't help but believe in true love."

As for why they work so well. Says our insider: "They are just very cute together, they like doing sweet things for one another. They want to make each other happy."

Over the past ten months, the jet-setting pair has been on a whirlwind schedule of romantic dates spanning all over the world, from Ibiza to St Bart's to Italy and even to Packer's homeland of Australia, where they rang in the New Year with his mom at the Melbourne Crown casino, which he owns. As she took to the stage, Mariah couldn't help but gush about her love: "Spectacular, handsome ... I don't even have words for the man who introduced me tonight. We'll just say the amazing Mr. James Packer."

The most meaningful of their trips came at the end of June 2015, when James took Mariah to the Western Wall in Israel. An insider told E! at the time, "There is only one place at the Western Wall where men and woman can stand together and it was meaningful for him to take her there so that they could share this very intimate moment as a couple."

Another source added, "It was more a spiritual journey then anything. He is aware Carey has the world at her fingertips but he likes to find things that she has never experienced."

Next month, Mariah will start the third leg of her sell out Las Vegas residency at Caesars Palace, before embarking on a world tour. James is expected to join her for most of her dates as well as continue working on his philanthropy work (he is currently on track to donate $200 million to charities in just 10 years).

This will be the third marriage for both. Mariah is mom to 4-year-old twins, son Moroccan Cannon and daughter Monroe Cannon, with Nick Canon, while James has three children: Indigo Packer, 7, Jackson Packer, 5 and Emmanuelle Packer, 3.

MARIAH'S THIRD ENGAGEMENT STORY

wedding bells ring= esküvői harangok szólnak

to be engaged to= el van jegyezve valakivel

romance= románc, szerelem

hubby= férjecske

popped the question= megkérte a kezét

engagement ring= eljegyzési gyűrű

diamond bling= gyémánt csecsebecse

wedding date= esküvői dátum

to get down on one knee for= letérdel valaki elé

love affair= szerelmi viszony

to fall head over heels in love with= fülig szerelmes lesz valakibe

one another= egymást

to hit it off= összebarátkozik, összehaverkodik

lucky= szerencsés

their friendship turned romantic= szerelemmé változott a barátságuk

to spend every moment together= minden percet együtt tölteni

connection= gyengéd érzelem, kötődés, vonzalom, kapocs

very beautiful experience= gyönyörű élmény

true love= igaz szerelem

they work so well= olyan jól működik a kapcsolatuk, annyira összeillenek

cute= cuki, édes

sweet things= kedvességek

one another= egymást

to make each other happy= boldoggá teszik egymást

pair= párocska

romantic dates= romantikus randik

to gush about= áradozik, ömleng valakiről

handsome= jóképű, helyes (pasi)

spectacular= káprázatos

amazing= lenyűgöző, elbűvölő

meaningful= jelentőségteljes

to take somebody to= valahová elvinni valakit

to share this very intimate moment= osztozni ezen a meghitt pillanaton

couple= pár

to join somebody= csatlakozni valakihez, vele menni

the third marriage for both= mindkettejük harmadik házassága

to be mom to= anyja valakinek

to have children= vannak gyerekei

 

EXTRA: MÉG 45 KIFEJEZÉS SZERELMI KAPCSOLATOKKAL

EVEN MORE EXPRESSIONS FOR LOVE & RELATIONSHIPS 

 

love_is_all_you_need.png

 

1. to ask somebody out= elhívni valakit randira

2. to chat somebody up= leszólítani valakit

3. to turn somebody down= elutasítani valakit

4. to pick somebody up= felszedni valakit

5. to get together= összejönni valakivel

6. to go out with somebody= járni valakivel

7. to be in a relationship= szerelmi kapcsolatban lenni

8. to date somebody= randizni valakivel

9. to cancel a date= lemondani egy randit

10. to be my type= a zsánerem/esetem

11. to be attracted to somebody= vonzódni valakihez

12. to have chemistry= megvan a kémia/vonzalom

13. to feel the spark= vonzalmat érez, megvan a szikra

14. love at first sight= szerelem első látásra

15. to flirt= flörtölni

16. to tease= cukkolni, flörtölve viccelődni valakivel

17. to walk hand in hand= kéz a kézben sétálni

18. to have a crush on somebody= bele van esve valakibe

19. to be hot= dögös, szexi

20. to blush= elpirulni

21. to fall in love with somebody= beleszeretni valakibe

22. to be crazy/madly in love= őrülten szerelmesnek lenni

23. to have butterflies in one's stomach= remeg a gyomra

24. to turn somebody on= felizgatni valakit

25. to hook up/ have sex with somebody= lefeküdni valakivel

26. to make love to somebody= szeretkezni valakivel

27. a one night stand= egyéjszakás kaland

28. a friend with benefits= barátság extrákkal

29. to play hard to get= nem adja könnyen magát

30. The One / Mr Right / Miss Right= az Igazi

31. a soul mate= lelki társ

32. to get married= összeházasodni

33. to go on honeymoon= nászútra menni

34. to be pregnant= terhesnek lenni

35. to expect a baby= gyermeket várni

36. to give birth to= szülni

37. to be faithful/loyal/true= hűségesnek lenni

38. to be jealous of somebody= féltékenynek lenni

39. to cheat on somebody= megcsalni valakit

40. a womanizer= nőcsábász

41. a maneater= férfifaló

42. to be heartbroken= szerelmi bánata van

43. to break/split up= szakítani

44. to separate= szétmenni, különköltözni

45. to get divorced= elválni

+1: to remarry= újraházasodni

 

Hogy tetszett a sztori és a szókincstár?

Ha megért egy LIKE-ot, nyomj egy LIKE-ot! :D

Magánórát vennél? ITT léphetsz kapcsolatba velem.

Szókincsbővítő feladatot ITT találsz!

Nyelvtani posztot ITT!

Szövegértést ERRE!

Listeninget? ÍME!

Cheers,

English-Online.hu

NYERTES LEO INTERJÚ 2 NYELVEN!!! - GAPFILLING - The Wolf of Wall Street (lyukas szöveg)

Angol tanulás online és offline, akárhol vagy bárhol! English-Online.hu :) Nyelvtanulás és szórakozás egy helyen!

Filmszemle

és NYELVVIZSGA TÍPUSFELADAT angolul - 2013

Ez egy kombinált LISTENING-GAPFILLING feladat. 2 legyet üthetsz egy csapásra: a hallott szövegértés és a szövegkiegészítés is nyelvvizsga típusfeladatok. Hallgasd meg az interjút, ahányszor csak akarod és próbáld az üres helyeket kitölteni a hiányzó szavakkal, kifejezésekkel. A magyar fordítás segíthet, amelyet közvetlenül az angol nyelvű alatt találsz. Jó angolozást! :)

thewolf.jpg

Ha nem is OSCART, de NYERT!!!

Azaz Leonardo DiCaprio a Golden Globe díjátadón a The Wolf of Wall Street-tel!! Láttátok?
Csak itt: Exkluzív interjú LEO-val ANGOLUL ÉS MAGYAR FORDÍTÁSSAL a film üzenetéről, Jay Gatsby és Jordan összehasonlításáról, és forgatási részletekről alább by EnglishOnline.hu:

INTERVIEWER: Leonardo, please talk about what type of commentary this is _______(1) about the _____(2) that is kind of permeated in our culture. We’ve seen this on Wall Street, but it could be ___(3) business, right?

LEO: Oh, well yeah I mean it was very much our ________(4). I mean the motivation for it really came out of what ___________(5) in 2008 and the ________(6) that we wanted to get this movie out now I think that it’s very difficult to do a film with Wall Street in the title period because people just have a ___  _____(7) in their _______(8) about that ________ _______(9) but in a lot of ways this story to me is like a microcosm of a much bigger problem and that’s the the, you know,..this attitude that we’ve had about __________(10) as much as we possibly can and ___________(11) as much ________(12) as we possibly can without any _________(13) for..for the people that it ________(14) and you know these guys in the story aren’t the ___ ____(15) upon Wall Street, they’re not the ___ ____(16) but they ________(17) something in our culture and that’s what we _________(18) to ________(19) in this movie.

INTERVIEWER: Do you see a _________(20) with Jay Gatsby at all with Jordan? I mean, is there some type of ___________(21)?

LEO: Er…other than, you know, wanting to obtain as much wealth as they ____(22) possibly can ___(23) any ______(24) I think there is a _________(25) between the ____(26) of ______(27). And I think the distinction was that J. Gatsby did it for the love of Daisy and Jordan did it for the love of ________(28)..hehe.

INTERVIEWER: Actors sometimes have to do quite thick things in movies. With the extreme things you had to do, whether pretending to be on drugs and all that…How interesting was it physically for you to go through some of the _____________(29)?

LEO: Well, you know, ____(30) I’ve said before I felt like this was a modern fall of the ______(31) Empire this was like a _________(32), this was a Roman ________(33) gone ______(34) and so we wanted to put that _______(35) a modern _________(36) and so every day on ____(37) was a sort of ________(38) journey and the fun of it was you know we really wanted to push the __________(39) as far as we possibly could and in Jordan’s story so you need because he actually did _______(40) things. These’re not _________(41) a writer could create. His boat did crash, I mean, his boat did _____(42), his private plane that _____(43) to get ____(44) did crash on the _____(45) and he did do that _____(46) drugs and he did go you know and _______(47) with that many ________(48) and and and ___(49) that many people ___(50) and all these extreme __________(51) were in the ______(52) and you know it’s a __________ _____(53) in a sense that he’s reflecting back on his life now and uhm..but it’s the same time period that it happen in a modern day _______(54) and that’s why we wanted to really put it upon ________(55) because I think it was an important story to tell.

MAGYARUL:

RIPORTER: Leonardo, kérem, beszéljen arról, hogy milyen véleményt akar nyilvánítani (a film) a kapzsiságról, ami úgymond áthatja a kultúránkat? Ezt már megtapasztaltuk a Wall Streeten, de akár bármilyen üzletről is lehetne szó, nem?

LEO: Ó, hát igen, úgy értem, eléggé tükröt tartott elénk. Úgy értem, a motiváció maga tényleg abból jött, ami 2008-ban történt és az ösztönzés, hogy most jöjjünk ki ezzel a filmmel azt hiszem az, hogy elég nehéz dolog Wall Streetes filmet csinálni egy időben a történésekkel, mert az embereknek rossz a szájíze ezzel a témával kapcsolatban, de nekem ez a sztori nagyon sok tekintetben olyan mint egy sokkal nagyobb problémának a mikrokozmosza..és ez a..a… tudja, az a fajta hozzáállásunk, hogy fogyasszunk annyit, amennyi csak belénk fér, hogy szedjünk össze egy akkora vagyont, amekkorát csak tudunk minden tekintet nélkül arra, hogy más emberek életét ez hogyan befolyásolja, és tudja, nem ezek a fiúk a nagy halak a történetben, nem ők az igazi nagymenők a Wall Streeten, de a kultúránkban képviselnek valamit, és ezt akartuk megvizsgálni a filmben.

RIPORTER: Lát bármi hasonlóságot Jay Gatsby és Jordan között? Úgy értem, van valami folytonosság kettőjük között?

LEO: Ö…leszámítva, hogy mindkettő annyi gazdagságra akar szert tenni, amennyire csak tud, bármilyen áron, azt hiszem, hogy különbséget kell tennünk köztük. A különbség köztük pedig az, hogy míg Gatsby mindezt Daisy szerelméért tette, addig Jordan pusztán csak saját magáért…hehe.

RIPORTER: A színészeknek sokszor elég durva dolgokat kell megcsinálniuk filmekben. Mindazokkal a szélsőséges dolgokkal, amikkel pl. a drogfüggőség eljátszása jár, meg ilyenek…fizikailag mennyire volt érdekes keresztülmenni ezeken a megpróbáltatásokon?

LEO: Hát, ahogy azt korábban is mondtam, számomra ez olyan volt, mint a Római Birodalom bukása, mint Caligula…ez egy római császár kudarca volt és mindezt mi egy mai kontextusba akartuk helyezni, szóval minden egyes nap a forgatáson olyan volt, mint egy őrült utazás és a móka az volt az egészben, tudja, hogy megpróbáltuk feszegetni a határokat, amennyire csak lehetséges. És Jordan sztorijában így is kellett csinálni, mivel ő tényleg megtette ezeket a dolgokat. Ezek nem olyan részletek, amiket egy író ki tud találni. Az ő hajója tényleg ripityára törött, azaz elsüllyedt, a magángépe, ami őt jött menteni, tényleg felrobbant útközben és ő tényleg annyit drogozott, annyi nőt fektetett le és valóban annyi embert használt ki, és ezek a szélsőséges helyzetek mind benne vannak a könyvben, és tudja, ez bizonyos értelemben egy elrettentő példa/tanulságos mese abban, ahogy ez az életére rányomta a bélyegét végül..és ö..de mindez mai kontextusba van helyezve és ezért akartuk annyira filmre vinni, mert szerintem ez egy olyan történet, amit fontos volt elmondani az embereknek.


Congratulations Leo!

 

KEY:

INTERVIEWER: Leonardo, please talk about what type of commentary this is MAKING (1) about the GREED (2) that is kind of permeated in our culture. We’ve seen this on Wall Street, but it could be ANY (3) business, right?

LEO: Oh, well yeah I mean it was very much our REFLECTION (4). I mean the motivation for it really came out of what HAPPENED (5) in 2008 and the INCENTIVE (6) that we wanted to get this movie out now I think that it’s very difficult to do a film with Wall Street in the title period because people just have a BAD TASTE (7) in their MOUTH (8) about that SUBJECT MATTER (9) but in a lot of ways this story to me is like a microcosm of a much bigger problem and that’s the the, you know,..this this attitude that we’ve had about CONSUMING (10) as much as we possibly can and OBTAINING (11) as much WEALTH (12) as we possibly can without any REGARD (13) for..for the people that it AFFECTS (14) and you know these guys in the story aren’t the BIG FISH (15) upon Wall Street, they’re not the FAT CATS (16) but they REPRESENT (17) something in our culture and that’s what we WANTED (18) to EXPLORE (19) in this movie.

INTERVIEWER: Do you see a SIMILARITY (20) with Jay Gatsby at all with Jordan? I mean, is there some type of CONTINUATION (21)?

LEO: Er…other than, you know, wanting to obtain as much wealth as they BOTH (22) possibly can AT (23) any COST (24) I think there is a DISTINCTION (25) between the TWO (26) of THEM (27). And I think the distinction was that J. Gatsby did it for the love of Daisy and Jordan did it for the love of HIMSELF (28)..hehe.

INTERVIEWER: Actors sometimes have to do quite thick things in movies. With the extreme things you had to do, whether pretending to be on drugs and all that…How interesting was it physically for you to go through some of the ASSIGNMENTS (29)?

LEO: Well, you know, LIKE (30) I’ve said before I felt like this was a modern fall of the ROMAN (31) Empire this was like a CALIGULA (32), this was a Roman EMPEROR (33) gone AWRY (34) and so we wanted to put that INTO (35) a modern CONTEXT (36) and so every day on SET (37) was a sort of INSANE (38) journey and the fun of it was you know we really wanted to push the BOUNDARIES (39) as far as we possibly could and in Jordan’s story so you need because he actually did THESE (40) things. These’re not SOMETHING (41) a writer could create. His boat did crash, I mean, his boat did SINK (42), his private plane that CAME (43) to get HIM (44) did crash on the WAY (45) and he did do that MANY (46) drugs and he did go you know and SLEEP (47) with that many WOMEN (48) and and and RIPPED (49) that many people OFF (50) and all these extreme CIRCUMSTANCES (51) were in the BOOK (52) and you know it’s a CAUTIONARY TALE (53) in a sense that he’s reflecting back on his life now and uhm..but it’s the same time period that it happen in a modern day CONTEXT (54) and that’s why we wanted to really put it upon SCREEN (55) because I think it was an important story to tell.

 

Hogy tetszett a GOLDEN GLOBE listening ?

Ha megért egy LIKE-ot, nyomj egy LIKE-ot! :D

Magánórát vennél? ITT léphetsz kapcsolatba velem.

A hasznos élőszóbeli (listening) kifejezésekről szóló első posztot keresed? KLIKK!

Ha dalban szeretnéd fejleszteni a hallás utáni szövegértésedet, klikkelj IDE!

Teljesen más jellegű feladatot pedig ITT találsz!

Cheers,

English-Online.hu

süti beállítások módosítása